Tudsz róla, hogy a világot mi alkotjuk az elménkben?
"Mindannyiunkon belül létezik egy kis, önálló világ. De hogyan is érthetnénk meg egymást... ha úgy fogalmazom meg a körülöttem lévő világot, ahogy azt látom, miközben aki engem hallgat, önkéntelenül is a saját látásmódja szerint értelmezi a szavaimat." (Luigi Pirandello)
Csoportmunkánk során kicseréljük a véleményeket, talán viták merülnek fel, és elképzelhető, hogy a résztvevők nem értenek egyet vezetőjükkel. Ilyenkor a többiek rosszul gondolkodnak, vagy nincs igazuk? És vajon biztos lehetek-e abban, hogy vezetőként nekem van igazam?
Az eltérő vélemények gyakran szoros összefüggésben állnak azzal, ahogy a világról gondolkodunk. Környezetünk érzékelése bizony, bizony szubjektív.
A kommunikációs szakember és konstruktivista gondolkodó Paul Watzlawick írt erről egy csodálatos történetet "A helyzet reménytelen, de nem súlyos" (Helikon, 1989) című könyvében.
"Valaki fel akar akasztani egy képet. Megvan hozzá a szög, de nincsen kalapácsa. A szomszédnak van. Emberünk ezért elhatározza, hogy átmegy, kölcsönkérni. Ekkor kétségei támadnak: - Mi lesz, ha a szomszéd nem akarja kölcsönadni a kalapácsot? Már tegnap is csak úgy futólag köszönt. Talán sietett. De a sietség esetleg csak ürügy volt, és velem van valami baja. Mi lehet az? Nem tettem ellene semmit, ez képzelődik. Ha tőlem kérne valaki kölcsön egy szerszámot, én habozás nélkül odaadnám. Vajon ő miért nem? Hogyan lehet egy ilyen egyszerű kérést elutasítani? Az ilyenek, mint ez a fickó, megkeserítik az ember életét. És még azt képzeli, hogy rá vagyok utalva. Pusztán azért, mert kalapácsa van. Most már igazán elegem van. - Átrohan, becsenget, a szomszédja ajtót nyit, de még mielőtt köszönhetne, emberünk rákiált: - Tartsa meg magának a kalapácsát, maga senkiházi!"
Talán a fenti történet egy kicsit túlzónak tűnik, mégis elég sokat elárul arról, hogy hogyan is viselkedünk a mindennapokban.
Többek között ennek a történetnek a mondanivalójáról is beszélgethetsz és akár vitázhatsz is műhelyemben...
