Sziasztok!
Mai blogbejegyzésemben - Budapesten - álláskeresési tapasztalataimat szeretném megosztani veletek, hogy ne érjen Titeket is meglepetésként, ha egy rövid időre ebbe az élethelyzetbe kerülnétek itt, e mozgalmas nagyvárosban. Én nemhogy meglepődtem, hanem megdöbbentem több alkalommal is, sajnos.
Lassan négy hónapja élek fővárosunkban, abban a városban ahova mindig is vágytam. Ősszel adódott egy rendkívüli lehetőség, melynek köszönhetően végre teljesült az álmom, és családostul felköltözhettünk. Jelenleg ugyan albérletben élünk, de reményem szerint ez nem fog sokáig tartani. Az albérlet keresésével kapcsolatban egy külön bejegyzésben osztom meg hajdani tapasztalataimat, mert az is megér egy misét.
Aktív dolgozóként októbertől folyamatosan kerestem és kerestem új munkahelyemet, mivel szakmai fejlődésre, mozgalmas, proaktív és kihívásokkal teli munkakörre vágytam. Az elvárások sokszor abszurdnak mondható formában szerepelnek az álláshirdetésekben, csak hogy egy példát írjak - középiskolai végzettséggel több nyelven beszélő ügyintézők, előadók, asszisztensek stb. jelentkezését várják, irreálisan alacsony bérért cserébe... Kérem szépen hogy is van ez?? A tudást elvárnák, de semmiféle honoráriumot nem adnának érte cserébe, ez nonszensz. Első döbbenetem, mint lelkes "vidéki" álláskereső.
A betöltésre váró pozíciók kínálata óriási, mint ahogyan az itt élő, munkát kereső emberek száma is. Szomorú az igazság, de főváros ide vagy oda, igenis nagy a szegénység, itt is- mellyel a munkáltatók rendesen vissza is élnek, mivel alkalmazottaikat maximálisan kihasználják. Bár hol nem(?) ... Tehetnénk fel a kérdést. De nem is szeretnék ebbe a témába belemélyedni, hiszen ez köztudott.
Számos álláshirdetést találtam, melyekre azonnal jelentkeztem is. Nagy általánosságban fényképes szakmai önéletrajzot, motivációs levelet, iskolai végzettségeket, nyelvvizsgát igazoló dokumentumok másolatait, erkölcsi bizonyítvány másolatát kérik csatolni minden pályázat mellé. És most következett a második döbbenetem a pályázatra jelentkezési határidő van, melyet követően kb. 2 hét az elbírálási határidő. Azaz amíg eldöntik, hogy szóba állnak az emberrel vagy sem. Ez alatt az idő alatt maximum annyit jeleznek vissza, hogy köszönik az érdeklődést, és ha megfelelünk elvárásaiknak telefonon felkeresnek... Ha visszajeleznek egyáltalán (ez a második döbbenet), mert az esetek 80%-ban ez nem történik meg. A fennmaradó 20 % fele pedig automatikus visszajelzés- melynek szintén örül az ember, hiszen így legalább arról megbizonyosodhatunk, hogy nem veszett el pályázatunk valahol az éterben, és igen léteznek még korrekt munkáltatók, akik elektronikus levélben jelzik, hogy megkapták levelünket. Tehát, egyszer figyelni kell arra, hogy pontosan mely naptári napig lehet megpályázni a pozíciót, ezt követően meg kell várni, hogy lejárjon az elbírálási határidő, és majd csak ezek után várhatunk választ... Várhatunk és várhatunk. Sajnos több alkalommal tapasztaltam, hogy semmilyen visszajelzés sem érkezett, mert ugye az elutasítás is válasz, és így érezheti/érezhetné a pályázó, hogy figyelnek rá. Ez nagyon elszomorító, hiszen ez a minimum lenne szerintem- de lehet, hogy én tévedek?! Túlságosan emberközpontú a gondolkodásmódom valószínűleg, de ez miért is baj, egy emberekkel teli világban?! Vagy naiv lennék?! Lehet...
Amikor az ember megfelelt az elvárásoknak, érkezik a telefonhívás... Kedves XY szeretnénk Önt személyesen is megismerni egy interjú alkalmával- hurrá végre történik valami! Higgadtan, felkészülten, összeszedett gondolatokkal elindultam első budapesti állásinterjúmra... Mindenki kedvesen fogadott, első alkalommal mindjárt négy személy. Kb. 20-30 perc volt az egész, és megköszönték megjelenésemet. Tájékoztattak arról, hogy írásban, vagy telefonon fognak keresni egy hét eltelte után. Igen egy hét, ami végül is majdnem három lett...itt lehet, hogy új időszámítás él, csak mi nem tudunk róla... Mi akik a pontossághoz, a precizitáshoz vagyunk szokva, mi "vidékiek"?! Sajnos nem sikerült... De nem adtam fel, hiszen folyamatosan jelentkeztem további álláshirdetésekre is. Következőleg, másik helyen már eljutottam a második körös elbeszélgetéshez is, bár szkeptikus voltam a munkáltatót illetőleg- vagy csak szimplán dolgozott bennem a női intuíció -, de a munkakör nagyon szimpatikus volt, láttam benne potenciált. Itt is ígéretet kaptam, hogy egy héten belül visszajeleznek, azóta is várom a hölgy hívását... Olyan szépen elcsevegnék vele, ennyi idő elteltével, csak hívna fel. :)
Egyszóval KITARTÁS szükséges mindenképpen, országunk fővárosában is megtalálni a ránk váró munkahelyet. Igen, bizonyos "hátszelekről", "hurrikánokról" nem tettem említést, mivel erről szintén regényt lehetne írni.
Jó tanács!
Folyamatosan továbbítani kell pályázatainkat, hiszen sohasem lehet tudni, hogy mely cégnél lesz sikerünk!
